Lecsóparti összefoglaló
Nyárzáró lecsóparti ÖSSZEFOGLALÓ Az idei nyárzáró lecsóparti nagyon jól sikerült. Csaba főzött, kemencében lángoskenyeret sütöttek, mi pedig ettünk. Imádság, éneklés, evés, együtt vagyunk, hallelúja!
Nyárzáró lecsóparti ÖSSZEFOGLALÓ Az idei nyárzáró lecsóparti nagyon jól sikerült. Csaba főzött, kemencében lángoskenyeret sütöttek, mi pedig ettünk. Imádság, éneklés, evés, együtt vagyunk, hallelúja!
ÉPÍTKEZÉS AKADÁLYMENTESÍTŐ RÁMPA Hálát adhatunk Istennek, hogy elkezdhetjük az akadálymentesítő rámpa építését a templom bejáratánál. Az első képek a látványterveket tartalmazzák, vagyis a munkálatok befejezte után így néz majd ki a rámpa. A betonozási munkák még hátra vannak, ehhez kérjük a gyülekezet erős férfi tagjainak segítségét. A munkálatok a hét minden Bővebben…
GYÜLEKEZETI NAP Rendhagyó módon a következő gyülekezeti napot nem júniusban, hanem május 31-én tartjuk meg (tekintettel arra, hogy a következő vasárnap pünkösd vasárnapja). Egyben hirdetjük, hogy idén is szeretnénk a pünkösdhétfői istentiszteletünket a tavalyihoz hasonlóan az utcán megtartani. Hordozza imádságban a gyülekezet az előkészületeket.
Egyházmegyei Kórustalálkozó Gyülekezetünk ad otthon az Északpesti Egyházmegye kórustalálkozójának május 11-én 15 órától. Szeretettel várjuk a testvéreket!
DICSŐÍTŐ KLUB A felemelŐ dicsband vezetésével 2025.05.07-én 18:00-kor Várunk mindenkit, aki szeretné dicsőíteni az Urat ebben a közösségben!